Férfi a pedikűrösnél

pedikur_slide

Talán a szerencsémnek köszönhetem, hogy mikor legutóbb az egyik ismerősömmel beszélgettem, szóba került egy olyan téma, amiről már régen írni akartam. Nem én hoztam fel, hanem ő kezdte el mesélni az élményét. Így kapva kaptam az alkalmon, és megkértem ossza meg velünk a tapasztalatait. A téma nem más, mint a pedikűr. Következzék egy vállalkozó úriember, aki ismeretlen területre tévedt:

Hogy került képbe a pedikűr?
– Házasságkötésünk előkészületei között szerepelt többek között a pedikűr a feleségem listáján, és az érdeklődés felébredt bennem is. Így alávetettem magam ennek a számomra addig ismeretlen egészségmegőrző eljárásnak.

Volt valamilyen problémád, vagy csupán esztétikai szempontok vezéreltek?
– Cukorbeteg lévén sokkal jobban ügyelek a lábam és a bőröm egészségére, mondom ezt úgy, hogy még nem voltam addig pedikűrösnél.

Mi alapján választottad ki a helyszínt, ismerős ajánlotta, vagy csak beestél a legközelebbi szalonba?
– Ajánlás alapján kaptam az elérhetőséget.

Mondanál pár szót a helyről?
– Szépségápolással és egészségmegőrzéssel foglalkozó cég révén teljesen higiénikus és nyugtató környezet fogadott a szalonban.

Nagy vonalakban leírnád, hogyan zajlott a kezelés?
– Előre egyeztetett időpontra mentem, így rövid várakozás után el is kezdődhetett a kezelés puhító és masszírozó áztatással. Majd a kezelés folytatásaképpen ollóval és csipesszel a körmömet tisztította és a növekedési irányát igazította. Végül körömreszelővel enyhén lekerekítette.

Mennyi időt vett igénybe?
– Az egész kezelést körülbelül 1,5 órán át élvezhettem.

Ajánlottak valamit hogy milyen időközönként érdemes visszamenni?
– Igen, ajánlottak. A sűrűbb, saját magunk is elvégezhető ápolásokon felül, érdemes 2-3 havonta pedikűrössel ellenőriztetni a lábak körmeinek ápoltságát. Külön kiemelve a cukorbetegek kezelését.

Tudjuk, hogy jelenleg még jóval több a nő fordul meg ilyen helyeken, mint férfi. Kellemetlenül érezted magad emiatt?
– Az egészségem megőrzése miatt is mentem, így nem éreztem kellemetlenséget. Sőt hasznos információkkal gazdagodtam, így mindféleképpen megérte kipróbálni.

Találkoztál férfi sorstársakkal a szalonban?
– Időpont egyeztetésem volt megelőzően, így nem volt rajtam kívül a váróban várakozó vendég. Viszont kérdésemre a kezelést végző hölgy megemlítette, hogy szép számmal jelentkeznek már férfiak is kezelésekre.

Vissza fogsz még menni?
– Igen, hiszen szükségesnek érzem már a szakszerű ápolást.


Jártál már pedikűrösnél?

   

Loading ... Loading ...


Share Button

4 hozzászólás

  1. Gábor szerint:

    Kár, hogy nem te magad voltál a pedikűrösnél, mivel jópár kérdésem lenne még. Pl. mennyire volt fájdalmas, vagy olyan mint egy kellemes talpmasszírozás? Hozzávetőlegesen mennyibe kerül egy ilyen? Nő volt a pedikűrös?
    Én még gyűjtöm az erőt, de tervezem!

  2. sfexco szerint:

    Szia Gábor!
    Továbbítottam a kérdéseidet, amire az alábbi válaszokat kaptam:
    – Sajnos a bőrkeményedés okozhat gombásodást, így az ilyen keményebb bőr eltávolítása a köröm alatt egy kicsit több türelmet igényelt. Nem nevezném fájdalmasnak, de talpmasszázsnak sem.
    – Nem emlékszek pontosan, 3000,- körül lehetett.
    – A pedikűrös hölgy volt és vidéki helyszínen voltam.

  3. lkeo8 szerint:

    ezen már én is gondolkodtam, hogy ki kéne próbálni. szerintetek ha nincs semmi probléma a lábbal akkor is van értelme eljárni? nincs benőtt köröm, bőrkeményedés, sem a cikkben említett rizikófaktor… de lehet hogy később még lesz. van ennek a kezelésnek vajon megelőző hatása? ha nincs semmi gond a lábammal, akkor mennyivel tudja a pedikűrös jobban levágni a körmöt stb?

  4. Kenguruu szerint:

    Ismerek vkit aki azért jár mert a végén egy egész alapos talpmasszázzsal fejeződik be a kezelés ami 10 évvel megfiatalítja. 2-3 havonta jár de főleg a masszázs része miatt, nem is a kezelés a lényeg. Azt nem tudom miért nem eleve talpmasszázsra jár.